Dove cielo e terra si incontrano című festmény (olaj, vászon technikával) a Szentatya csíksomlyói látogatása alkalmára készült.  

A kép azt a hangulatot sugallja, amely évszázadokon át tömegeket késztetett zarándoklatra.

A kompozíción hívők csoportja látható, akik a két Somlyó hegy között található hármashalom oltár felé tartanak, hogy a természeti környezetben bemutatott szentmisén részt vegyenek.

A képen dominál a sárgás – fehéres fény, amely az oltár irányából fókuszál. Erőteljes hatása az égen a felhők közt felsejteti a csíksomlyói Szűzanya szobrának körvonalát és a földön az oltárhoz közeledő zarándokokat beolvasztja a természetbe, mintegy eltörölve az ég és a föld közötti határt.

A kékes zöldes színekkel megfestett alakok közül előtérbe kerül egy ferences szerzetes, aki a kegyhely őrzőjét és egyben a Szentatya lelkületét jelképezi. Az ábrázolás újszerű képi megformálásban a háromdimenziósnak tapasztalt világon túlmutatóan egy további “transzcendens dimenziót” is feltár, ahol a figurák, formák egymáson átjárhatók. Mindez különös sajátosságot ad az alkotásnak.

„Xantus Géza témái gyakori tárgyai a képzőművészetnek: bibliai jelenetek, aktok, a történelem bennünket érintő vonatkozásai. Egyetemessége időtlenséggel párosul azáltal, hogy alakjainak öltözete legtöbbször drapériaként elfedő lepel, mely kortalanná tesz, és inkább az arcokra, a tárgyakra tereli figyelmünket”

Gebauer Imola művészettörténész

„Xantus Géza képeinek „befogadása” nem pusztán nyelvi fordulat, esetleg szemiotikai szakszó, hanem a teológiát is végzett alkotó szándéka szerint olyan receptio spiritualis, lelkigyakorlat, melynek során a tárlaton sétálgató, az albumot lapozgató néző – gyakran tudattalanul – egyfajta megtisztulási folyamat részesévé válik.”

Szücs György

“A képekből érzékelhető időtlenség, a gravitáció hiánya, ami az ég és föld közti áttetsző képtérben gyakori jelenség, az innen is, onnan is áradó fények özönében akadálytalanul mozgó, forgó, lebegő, betájolhatatlan alakok látványa sokkal mélyrehatóbban, lélekszerűbben hangol rá a transzcendenciára, mint azt akármilyen árnyaltan kifejező leírás, empatikus narratíva tehetné.”

Nagy Miklós Kund